25 éves a Szlovák Festő Ipartestület – Léva, 2025

🇸🇰✨ 25 éves a Szlovák Festő Ipartestület – Léva, 2025 🇭🇺🎨
 
2025.10.24.-én pénteki érkezésünkkor már ünnepélyes hangulat fogadott bennünket Laci Konkoly részéről, aki nemcsak házigazdaként, hanem igazi barátként kalauzolt végig bennünket Léván a belvárosban.
👏 Elismerés neki a spontán esti városnézésért és a közös vacsoráért a környék egyik hangulatos éttermében – a Magyar csapatot nem kellett altatni, sikerült alaposan elfáradnunk! 😄
Szombat reggel szabadprogramként a Lévai várat és múzeumot csodálhattuk meg, ráadásul magyar idegenvezetéssel, ami különösen jól esett mindannyiunknak.
Ebéd után következett az ünnepi program: megható beszédek, köszöntők, elismerések, majd egy igazán szép, bensőséges mise a templomban.
A szállodába visszatérve egy rövid átöltözés és a „szomszédos országok” jó pálinkáinak kóstolója után beindult az igazi élet – hajnal háromig szólt a jókedv, a nevetés, és természetesen a szakmai egyeztetés sem maradt el. 🍷🎶
Összegezve: egy tartalmas, szívvel-lélekkel szervezett rendezvényen vettünk részt, Laci Konkoly köszönhetően.
Külön köszönet László Németh, aki a magyar delegáció Elnökeként képviselte az IPOSZ-t.
Hálásan gratulálunk a Szlovák Festő Ipartestületnek a 25 éves jubileumhoz! 🎉
További sikeres közös munkát és sok hasonló, baráti találkozót kívánunk! 🇸🇰🤝🇭🇺

Oszd meg ezt a cikket:

Facebook
Twitter
Pinterest

Ha olvasnál még?

Találkozzunk május 29-én a PPG Trilak Festőmester Találkozón!

Újra összeül a szakma krémje! Május 29-én mi is ott leszünk a festőszakma egyik legjobban várt eseményén, a PPG Trilak Festőmester Találkozón. Az SZMTOI csapata már gőzerővel készül, mert egy saját standdal várunk Benneteket, ahol minden a szakmai fejlődésről, a támogatásról és a közösségről szól majd. Az Ipartestületünknél hisszük, hogy

Bővebben >>

Sikeresen lezajlott az SZMTOI 2026. évi taggyűlése Dunaharasztiban!

Kedves Tagtársunk! Ezúton tájékoztatunk, hogy a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) 2026. április 25-én sikeresen megtartotta éves taggyűlését a szervezet dunaharaszti székhelyén. A megjelent tagság a vezetőség vezetésével pontról pontra áttekintette és megvitatta a hivatalos meghívóban szereplő napirendi pontokat: Elnöki és szakmai értékelés: A taggyűlés hivatalos megnyitása után a tagság megismerte

Bővebben >>

Pályázati pénzek és zöld átállás festőknek – Találkozzunk Szegeden június 12-én!

Kedves Festő Kolléga! A szabályozások szigorodnak, az anyagárak változnak, de a fejlődési lehetőségek is nyitva állnak! Vállalkozásának nem egyedül kell szembenéznie a digitális és zöld átállás kihívásaival. Az SZMTOI Üzleti Környezetfejlesztési Programja elhozza Önnek a legfontosabb piaci információkat és a kézzelfogható segítséget. Következő állomásunk: SZEGED! Időpont: 2026. június 12. (péntek)

Bővebben >>
Scroll to Top