Szakma Kiválló Tanulója Festő verseny 2026

Beszámoló a 2026-os SZKTV döntőről és az EuroSkills válogatóról!


Véget ért a 2026-os Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV). Az idei megmérettetés
ismét bebizonyította, hogy a festő, mázoló és tapétázó szakma utánpótlása felkészült,
elhivatott és képes megfelelni a modern piaci elvárásoknak.
Út a döntőig: Elmélet és társadalmi felelősségvállalás
A verseny a központi, interaktív írásbeli selejtezővel vette kezdetét, ahol a végzős tanulók a
szakmunkásvizsgához hasonló interaktív írásbeli feladatsorokon adtak számot tudásukról.
Azok a diákok, akik 60% felett teljesítettek, mentesültek a tanév végi írásbeli vizsga alól.
Közülük a legjobb tizenkét versenyző – köztük idén nagy örömünkre két lány tanuló is –
jutott be a váci elődöntőbe.
Az elődöntőben már a gyakorlaté volt a főszerep: életszerű, valós munkakörülmények között
zajlott a verseny. A falfestési, mázolási és tapétázási folyamatok mellett dekorációs feladatok
is vártak a résztvevőkre. Külön büszkeség, hogy a verseny eredményeként egy helyi iskola
négy tanterme újult meg, ezzel is segítve az intézményt. Az itt nyújtott kiemelkedő
teljesítményükért a résztvevők mindegyike felmentést kapott a tanév végi gyakorlati vizsga
alól.
Szakma Sztár Fesztivál: A budapesti döntő
A váci forduló első négy helyezettje jutott be a Szakma Sztár Fesztivál keretében
megrendezett országos döntőbe. Itt már emelt szintű kihívásokkal szembesültek: polisztirol
díszlécek felhelyezése, precíziós tapétázás, dekorációs munka valamint a nemzetközi Skills-
versenyek színvonalát idéző színkeverési és design-feladatok várták őket.
A kétnapos, izgalmakkal teli eseményen a látogatók élőben követhették végig, hogyan válnak
az előkészített fehér falak a diákok keze nyomán díszes, szakmailag kifogástalan felületekké.
A verseny alatt a kiállítói standoknál a legújabb szakmai innovációkkal is megismerkedhettek
az érdeklődők. A végső sorrendet a szakmai zsűri szigorú pontrendszer alapján határozta meg,
figyelembe véve a technológiai pontosságot és az esztétikai kivitelezést is.
Az SZKTV 2026-os végeredménye:
 I. helyezett: Maizner Milán
 II. helyezett: Nagy Kristóf
 III. helyezett: Szarvas Gábor
 IV. helyezett: Sándor Márk
Út Európa felé: EuroSkills Düsseldorf 2027 válogató
Az SZKTV-vel párhuzamosan zajlott az EuroSkills Düsseldorf 2027 válogatóverseny is a
Festő-Díszítőfestő kategóriában. A Pécsen, Sopronban és Karcagon megrendezett
előválogatók után a legjobbak a budapesti nagydöntőben mérhették össze tudásukat.

A válogató követelményrendszere a nemzetközi standardokhoz igazodott: a tapétázás és
színkeverés mellett egy bonyolult kastélysziluett precíz elkészítése is a feladat részét képezte.
A zsűrit szakértők, felkészítők és korábbi versenyzők alkották.
A válogatóverseny dobogósai:
1. Czimmer Zoltán
2. Vezdán Lajos
3. Csanádi Gergő István
4. Egresits Zoltán
Hazánkat így Düsseldorfban Czimmer Zoltán képviselheti, aki már a szeptemberi sanghaji
világbajnokságra készülő magyar csapatnak is tagja. Felkészülését testvére, a korábbi Európa-
bajnok Czimmer Bálint is segíti, így minden esély megvan arra, hogy hazánk hírnevét újabb
szép eredménnyel öregbítsék.
Az Ipartestület részéről büszkék vagyunk a fiatal tehetségeinkre, akik idén is bebizonyították,
hogy a festő szakma nemcsak munka, hanem valódi alkotó hivatás. Az Ipartestület nevében
köszönjük a váci és budapesti helyszíneknek a profi lebonyolítást, a versenyzőknek pedig
gratulálunk az elért sikerekhez. Találkozunk jövőre, ahol ismét együtt emeljük szakmánk
színvonalát!

Nemzetközi elismerés: Az UNIEP delegációja is megtekintette a versenyt
Az esemény rangját és szakmai színvonalát idén egy különleges látogatás is emelte: a
budapesti döntő helyszínén tiszteletét tette a nemzetközi szakmai szervezet, az UNIEP
(Európai Festővállalkozók Nemzetközi Szövetsége) vezetősége is.
A delegáció tagjai behatóan tanulmányozták a verseny menetét, a lebonyolítás professzionális
körülményeit, valamint a versenyzők által készített felületeket. A szervezet vezetői
elismerően nyilatkoztak a látottakról, külön kiemelve a magyar szakmai képzés alaposságát és
a diákok precíz kivitelezési technikáját. Ez a nemzetközi megerősítés is igazolja, hogy hazánk
festő-díszítőfestő utánpótlása európai szinten is megállja a helyét, és az Ipartestület által
képviselt szakmai irányvonal találkozik a nemzetközi elvárásokkal.

Oszd meg ezt a cikket:

Facebook
Twitter
Pinterest

Ha olvasnál még?

Humanitárius festészeti kampány – Szlovénia 2026

Kezdési dátum: 2026.11.27 Végdátum: 2026.11.28 Helyszín: Kranj – Szlovénia A Szlovén Kézműves és Kisvállalkozások Kamarájának (OZS) Festészeti és Díszítő Szekciója örömmel hívja meg önt a 24. Nemzetközi Humanitárius Festészeti Kampányra. Több mint két évtizede a Humanitárius Festészeti Akció egy közös céllal köti össze festőket, kézműveseket, vállalatokat, iskolákat és helyi közösségeket

Bővebben >>

Találkozzunk a HOMEINFO Mester Workshow-n!

Kedves Partnerünk! / Kedves Szakemberek! Örömmel értesítünk benneteket, hogy az SZMTOI is kint lesz az idei HOMEINFO Építőipari, Faipari és Kertépítő Mester Workshow rendezvényen. Külön öröm számunkra, hogy az Optima Forma Kft. Mester jóvoltából, az ő standjuk ad helyet a csapatunknak, így ott találkozhattok velünk személyesen. Gyertek el, nézzétek meg

Bővebben >>

Szintet lép az Év Festője: brit fővédnökkel erősítjük a nemzetközi kapcsolatokat!

Kedves Szakmabeliek, Partnereink és Kollégáink!   Hatalmas mérföldkőhöz érkezett az Év Festője verseny! A hazai festő- és dekoratőr szakma legrangosabb megmérettetése idén nemcsak a kiemelkedő magyar mestermunkákról szól, hanem határokon átívelő elismerést is hoz: a verseny nemzetközi szintre lépett! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) felkérésére Neil

Bővebben >>
Scroll to Top