Év festője verseny

Egy kicsi történelem , múlt és jövő ! ,,Év festője”

Az Airless csoporttól a nemzetközi szakmai rangig!

 

Az Év Festője verseny 2022-ben az Airless és egyéb szórástechnikai csoportból indult. Nem kampányként, nem marketingfogásként, hanem egyértelmű szakmai igényből. Hárman hoztuk létre: Csaba Kőrösi Bernáth József és jómagam, azzal a céllal, hogy a festő szakmában végre legyen egy olyan megmérettetés, amely a valódi tudást, a minőséget és a teljesítményt állítja középpontba.
Az első rendezvényre 2022-ben Monorierdőn, a Tanyacsárdában került sor, a bírák és a támogató cégek jelenlétében. Az eredményhirdetés akkor még online zajlott, de már ott egyértelművé vált: ebben a kezdeményezésben komoly szakmai potenciál van. Ezt ismerték fel a szponzor cégek is, akik a kezdetektől hittek a versenyben, és évről évre egyre értékesebb, komolyabb nyereményeket ajánlanak fel.
A szakmai zsűri akkori elnöke, Csaba Csáki javasolta, hogy a következő díjátadó már a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület keretei között valósuljon meg. A kezdeményezést a vezetőség – Kovács László Zoltán ELNÖK támogatásával – felvállalta, ezzel az Év Festője verseny új, magasabb szakmai szintre lépett.
Az elmúlt években nem apró lépésekben haladtunk, hanem tudatos, következetes építkezéssel. Ma már az Év Festője nemzetközi szakmai térben is értelmezett és elismert rendezvény, amelyről európai szakmai szervezetek és ipartestületi vezetők egyaránt elismerően beszélnek.
A 2025 Év Festője verseny hivatalosan is nemzetközi szintre lépett. Fővédnöke a legnagyobb európai szakmai szervezet, a UNIEP – Union Internationale des Entrepreneurs de Peinture elnöke, Maurice Karotsch. A nemzetközi pályázók jelenléte miatt már a meghirdetéskor külföldi bírát is felkértünk Laci Konkoly személyében, ezzel is erősítve a verseny szakmai súlyát és hitelességét. Az idei évben a pályázókat mentor is segíti Károly Posztós személyében, aki a felkészülést szakmailag végigkíséri.
A 2025-ös rendezvény minden eddiginél nagyobb volumenű lesz: az Ipartestületek Országos Szövetsége – IPOSZ – közösen valósul meg, egyértelmű üzenetet küldve a szakmának itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
Végezetül szeretném külön megköszönni Helmut Schulz úrnak, a UNIEP – Union Internationale des Entrepreneurs de Peinture tiszteletbeli elnökének, az elmúlt években nyújtott következetes támogatását, szakmai hozzájárulását és iránymutatását. Az általa képviselt értékrend és tapasztalat meghatározó szerepet játszott abban, hogy az Év Festője az Airless csoportból indulva ma már európai szakmai közegben is hiteles és elismert programmá válhatott.
Az elkövetkezendő időszakban külön bemutatjuk a szakmai zsűri tagjait, akik szakmai hitelességükkel, tapasztalatukkal és felelősségteljes döntéseikkel garantálják a verseny rangját. Kérjük, fogadjátok őket megérdemelt tisztelettel és bizalommal, mert az általuk képviselt szakmai szint egyben az egész festő szakma presztízsét is erősíti.
Ez az út az Airless csoportból indult.
Ma már a teljes festő szakmát képviseli.
És nem megállni jöttünk.

Oszd meg ezt a cikket:

Facebook
Twitter
Pinterest

Ha olvasnál még?

Humanitárius festészeti kampány – Szlovénia 2026

Kezdési dátum: 2026.11.27 Végdátum: 2026.11.28 Helyszín: Kranj – Szlovénia A Szlovén Kézműves és Kisvállalkozások Kamarájának (OZS) Festészeti és Díszítő Szekciója örömmel hívja meg önt a 24. Nemzetközi Humanitárius Festészeti Kampányra. Több mint két évtizede a Humanitárius Festészeti Akció egy közös céllal köti össze festőket, kézműveseket, vállalatokat, iskolákat és helyi közösségeket

Bővebben >>

Találkozzunk a HOMEINFO Mester Workshow-n!

Kedves Partnerünk! / Kedves Szakemberek! Örömmel értesítünk benneteket, hogy az SZMTOI is kint lesz az idei HOMEINFO Építőipari, Faipari és Kertépítő Mester Workshow rendezvényen. Külön öröm számunkra, hogy az Optima Forma Kft. Mester jóvoltából, az ő standjuk ad helyet a csapatunknak, így ott találkozhattok velünk személyesen. Gyertek el, nézzétek meg

Bővebben >>

Szintet lép az Év Festője: brit fővédnökkel erősítjük a nemzetközi kapcsolatokat!

Kedves Szakmabeliek, Partnereink és Kollégáink!   Hatalmas mérföldkőhöz érkezett az Év Festője verseny! A hazai festő- és dekoratőr szakma legrangosabb megmérettetése idén nemcsak a kiemelkedő magyar mestermunkákról szól, hanem határokon átívelő elismerést is hoz: a verseny nemzetközi szintre lépett! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) felkérésére Neil

Bővebben >>
Scroll to Top