Fiatalok az építőipar jövőjéért

Fiatalok az építőipar jövőjéért

Sikeres pályaorientációs program Törökszentmiklóson

Fotó: Kompanek Lóránt

Törökszentmiklós adott otthont 2025. március 6-án a Festő, Mázoló, Tapétázó Országos
Ipartestület és a Karcagi SZC Lábassy János Technikum és Szakképző Iskola által szervezett
Építőipari Pályaorientációs Programnak. A rendezvény célja az volt, hogy a fiatalok
testközelből ismerkedhessenek meg a szakma szépségeivel, a legújabb technológiákkal és
anyagokkal, valamint lehetőséget kapjanak a tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre.

A program kilenc órakor vette kezdetét, amelyet Dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok
Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Vida Tamás, a Karcagi Szakképzési
Centrum főigazgatója nyitott meg. Dr. Sziráki András elnök beszédében kiemelte az építőipar
fontosságát a térség gazdaságában, míg Vida Tamás főigazgató hangsúlyozta az élethosszig
tartó tanulás jelentőségét. A főigazgató úr külön kitért arra, hogy a technológiai fejlődéssel
párhuzamosan a szakmai képzésnek is folyamatosan fejlődnie kell, hogy a diákok naprakész
tudással léphessenek ki a munkaerőpiacra.

A rendezvény kiállítói között számos neves vállalat képviseltette magát, így például a PPG
Trilak, a TESA TAPE Kft., a Vip Vitaportal Kft., a Dinocoop Kft., a Krause Kft., a Jub Kft. és a
Mester Optima Forma Kft.. Ezek a cégek saját termékeikkel és a forgalmazott eszközeikkel

álltak az érdeklődők rendelkezésére. A pályaválasztás előtt álló fiatalok első kézből
tapasztalhatták meg, milyen innovációk alakítják az építőipart. Lehetőségük nyílt kipróbálni
modern szerszámokat, megismerkedni a korszerű anyagokkal és technológiákkal, valamint
betekintést nyerni a szakma mindennapjaiba.

Fotó: Kompanek Lóránt

Külön figyelmet kapott a Vip Vitaportal Kft. nemesvakolat szóró eljárása, amelyet gépi úton
mutattak be a résztvevők számára. Az eljárás lényege, hogy a teljes struktúra kialakítása gépi
technológiával történik, ami jelentős idő- és munkaerő-megtakarítást eredményez. A bemutató
során a diákok láthatták, hogy az építőiparban a modern technológiák milyen mértékben
könnyíthetik meg a szakemberek munkáját.

A rendezvényt közel 300 fiatal látogatta meg, ami jól mutatja az Építőipar ágazat iránti
növekvő érdeklődést. A szakmai kiállítás és bemutatók mellett interaktív programok is várták
a diákokat, akik így még jobban belemerülhettek a szakma világába.

A nap zárásaként ünnepélyes keretek között aláírásra került egy hosszú távú együttműködési
megállapodás a Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület és a Karcagi Szakképzési
Centrum között. Az együttműködés célja, hogy biztosítsa a térségben a festő szakma
utánpótlását, valamint elősegítse a tanulók gyakorlati képzésének magas színvonalát. Ez a
megállapodás mérföldkő lehet a szakma fejlődése szempontjából, hiszen a diákok így még
szélesebb körű támogatást kapnak tanulmányaik során.

Fotó: Kompanek Lóránt

A rendezvény sikere egyértelműen igazolja, hogy az építőipari szakmák továbbra is vonzóak a
fiatalok számára, és a modern technológiák alkalmazásával ezek a hivatások egyre
innovatívabbá és hatékonyabbá válnak. A szervezők reményei szerint a következő években
még több diák vesz majd részt hasonló pályaorientációs programokon, hogy a szakma iránti
lelkesedés és elhivatottság tovább erősödjön a fiatal generációk körében.

Oszd meg ezt a cikket:

Facebook
Twitter
Pinterest

Ha olvasnál még?

Pintér Csaba: „Egy szakma akkor tud fejlődni, ha közben nem felejt el ember maradni”

A festők munkája nap mint nap körülvesz bennünket: otthonaink falain, közintézményekben, irodákban. Mégis ritkán gondolunk bele, kik állnak a tökéletes felületek mögött – és hogyan dolgoznak. A szakma hosszú ideig háttérszereplőként volt jelen a nyilvánosságban, miközben jelentős tudás, tapasztalat és szakmai igényesség gyűlt fel benne. Az utóbbi években azonban változás

Bővebben >>

Karrier Kaland Kaposváron /pályaorientációs rendezvény/

Ipartestületünk a Kaposvári Szakképzési Centrummal kötött együttműködési szerződés keretében részt vett a Karrier Kaland pályaorientációs rendezvényen, ahol közel 700 általános iskolás diák próbálhatta ki a különböző szakmákat. Az ipartestületünket Zsigmond Hideg és István Huszka képviselték, akiknek ezúton is köszönjük az elkötelezett munkát és a közösségünkért tett fáradozásaikat! Külön köszönet támogató

Bővebben >>

700 vendég a 30. Festőmester-találkozón!

Május 23-án került megrendezésre a jubileumi 30. PPG Trilak Festőmester-találkozó, ahol rekordszámú, több mint 700 vendég – köztük festőmesterek, szakmai partnerek és meghívott vendégeink – vettek részt. A PPG Trilak számára nagy megtiszteltetés, hogy a Festőtalálkozó továbbra is egy olyan szakmai fórum, ahol a tapasztalat, az innováció és a közösségépítés

Bővebben >>
Scroll to Top