2025-ös SZMTOI Jótékonysági Festés – Úti beszámoló

A Szobafestő Mázoló Tapétázó Országos Ipartestület idén immár kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos jótékonysági festését – a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Engedjétek meg, hogy én, Kovács László Zoltán, mint a rendezvény szervezője, megosszam tapasztalataimat az eseményről.

Az elmúlt kilenc év során kisebb és nagyobb volumenű vállalásaink voltak, melyeket komoly szervezés és előkészítés előz meg. Maga a „varázslat” általában egy-két nap alatt zajlik le. Például 2021-ben Kaposváron közel 60 résztvevővel festettünk ki egy iskolát (videó) , míg 2019-ben nemzetközi csapattal újítottunk fel egy fél intézményt (videó).

Idén ismét egy nagy volumenű karitatív festésre vállalkoztunk:  25 festő vállalkozó érkezett a kivitelezésre. A különbség az előző évekhez képest az volt, hogy nem egy napra terveztük a munkát, hanem hatra – végül a profi csapatoknak köszönhetően négy nap alatt befejeztük.

A 9. Jótifestés helyszíne a Ménteleki Kolping Katolikus Általános Iskola tornacsarnokának homlokzata volt, egy festői környezetben fekvő intézmény Kecskemét mellett. A homlokzat állapota már rontotta az összképet, és mielőtt tovább romlott volna az épület állaga, az SZMTOI csapata érkezett, hogy rendbe tegye.

A munkához szükséges anyagokat a PPG Trilakk, a JUB Kft., a VIP Vitaportál és az MLS Kft. biztosította.

Hétfőn kezdtük a régi meszes bevonatok eltávolításával – ez komoly kihívás volt, de az MLS Kft. csiszolókorongjaival és mirka gépekkel hatékonyan haladtunk.

A második napon a VIP Vitaportáltól kapott maszkolóanyagokkal becsomagoltuk a felületeket, majd a PPG Trilakk 3in1 alapozójával alapoztunk. Ezután a JUB Kft. homlokzati javítóanyagával pótoltuk a hiányosságokat.

A harmadik napon diákok érkeztek a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikumból, két oktatójuk – Nemes Zoltán Imre és Lisku Róbert – kíséretében. Számukra szakmai bemutatót is szerveztünk: a Dinocop Kft. alkalmazástechnikai szakembere, Stefkó Soma, hozott egy Wagner Airless berendezést, amellyel nemcsak festettünk, de a tanulók testközelből ismerkedhettek meg a szórástechnikával. A homlokzati festék a Héra Kolor diszperziós falfesték volt, amit minden mester dicsért – öröm volt vele dolgozni.

A gépesítésnek köszönhetően a munka gyorsabban haladt a tervezettnél. Minden nap finom ebéddel vendégelt meg bennünket az iskola szülői munkaközössége – ez nemcsak energiát adott, hanem jókedvet is a kis közösségünknek.

A negyedik napra a lábazat és a nyílászárók mázolása maradt, amit szintén a JUB Kft. által biztosított anyagokkal végeztünk. Bár voltak pillanatok, amikor úgy éreztem – szervezőként és kivitelezőként –, hogy a hat nap sem lesz elég, végül volt olyan nap, amikor tizenöten dolgoztunk egyszerre.

Az időjárás kedvezett, a technika és az anyagok kiválóan teljesítettek. A csapatok, akik most találkoztak először, példaértékűen működtek együtt. Magam is részt vettem a kivitelezésben – minden egyes óra kellemes és felejthetetlen élmény marad. Büszkeséggel tölt el, hogy festő vagyok, és hogy a csapat részeként maradandót alkottunk a jövő generációja számára – két kezünkkel és szaktudásunkkal.

A munka során 320 négyzetméternyi felületet újítottunk meg, mázolással és szerelvények visszaszerelésével. Az átalakulás látványos volt – az iskola vezetősége, tanárai és diákjai csodálkozva nézték, milyen rövid idő alatt milyen nagy munkát végeztünk.

A végén hálásan megköszönték a munkánkat, amellyel még szebbé varázsoltuk az iskolai környezetet. A jókedvű – 2-3-4 generációból álló – szakemberek csapata lebontotta az állványt, megveregettük egymás vállát, és szétszéledtünk az ország különböző pontjaira: Budapest, Kecskemét, Hetényegyháza, Lajosmizse, Szeged, Röszke, Kiskunfélegyháza stb.

  • Amikor szerveztem, azt mondtam: „Soha többet.”
  • Amikor elkezdtük, azt gondoltam: „Ez túl sok.”
  • Amikor benne voltunk, már élveztem.
  • Amikor elkészült, büszke voltam.
  • A jövő évi Jótifestést már várom.

Ez az az életérzés, amit mindenkinek ajánlok megtapasztalni. Elég egyszer eljönni – garantáltan úgy fogod érezni: ITT A HELYED

Oszd meg ezt a cikket:

Facebook
Twitter
Pinterest

Ha olvasnál még?

Humanitárius festészeti kampány – Szlovénia 2026

Kezdési dátum: 2026.11.27 Végdátum: 2026.11.28 Helyszín: Kranj – Szlovénia A Szlovén Kézműves és Kisvállalkozások Kamarájának (OZS) Festészeti és Díszítő Szekciója örömmel hívja meg önt a 24. Nemzetközi Humanitárius Festészeti Kampányra. Több mint két évtizede a Humanitárius Festészeti Akció egy közös céllal köti össze festőket, kézműveseket, vállalatokat, iskolákat és helyi közösségeket

Bővebben >>

Találkozzunk a HOMEINFO Mester Workshow-n!

Kedves Partnerünk! / Kedves Szakemberek! Örömmel értesítünk benneteket, hogy az SZMTOI is kint lesz az idei HOMEINFO Építőipari, Faipari és Kertépítő Mester Workshow rendezvényen. Külön öröm számunkra, hogy az Optima Forma Kft. Mester jóvoltából, az ő standjuk ad helyet a csapatunknak, így ott találkozhattok velünk személyesen. Gyertek el, nézzétek meg

Bővebben >>

Szintet lép az Év Festője: brit fővédnökkel erősítjük a nemzetközi kapcsolatokat!

Kedves Szakmabeliek, Partnereink és Kollégáink!   Hatalmas mérföldkőhöz érkezett az Év Festője verseny! A hazai festő- és dekoratőr szakma legrangosabb megmérettetése idén nemcsak a kiemelkedő magyar mestermunkákról szól, hanem határokon átívelő elismerést is hoz: a verseny nemzetközi szintre lépett! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület (SZMTOI) felkérésére Neil

Bővebben >>
Scroll to Top